Radiátorburkolat

Úgy szép az épületgépészet, ha nem látszik belőle semmi. A radiátorburkolat lehet elegáns, vagy praktikus, a lényege, hogy takarjon, mert ahhoz hogy meleg legyen a lakásban, nem kell látni a radiátort, elég csak érezni.

A radiátorburkolatok elsőszámú célja a fűtési rendszer esztétikus eltakarása, illetve egyáltalán nem mellékes hozadéka pedig a praktikum. Konzolasztalként, vagy kiszélesített ablakpárkányként remekül használhatóak, így érdemes bútorként tekinteni rájuk. Hőre kevésbé érzékeny dísztárgyakat, de akár növényeket is lehet rájuk tenni, és nem csak nyáron.

Az elől nyitott és a felül nyitott radiátorburkolat rajza.

Alapvetően két típust különbözethetünk meg, az egyik a felül nyitott, a másik a teli fedlapos változat. A felül nyitott, illetve csak egy ráccsal fedett változat a fűtési hatásfok szempontjából ideális, mivel ennek van a legkisebb légellenállása. A párkányos változatot a mellett, hogy pakolási szempontból jobban használható, a sima fedlapja miatt tisztítani is sokkal könnyebb.

Radiátorburkolatok tervezése

Két alapvető követelmény van a radiátorburkolatokkal szemben. Az egyik az, hogy könnyen hozzáférhető maradjon a radiátor, a másik pedig az, hogy ne rontsa a fűtőtest hő leadó képességét.

A radiátor hozzáférhetősége

Hőfok állítás

Az időjárás és egyéb felmerülő igények hatására néha állítani kell a radiátorok termosztatikus szelepén, persze ez ritkán fordul elő. A radiátorburkolat felszerelése után viszont egészen biztos, hogy megváltozik, mind a hősugárzás mind a meleg levegő áramlása.

A fűtési rendszer karbantartása

Javítás miatt szerencsére csak nagyon ritkán, de karbantartás alkalmával, a radiátor légtelenítése miatt évente egyszer hozzá kell férni a radiátorszelepekhez.

Radiátortisztítás

A radiátorok néhány év alatt elkoszolódnak, a porcicák, a levegőben lévő szállópor és zsírgőzök évek alatt felgyülemlenek a konvektor lemezek között. A felgyülemlett szennyeződés gátolja a levegő áramlását és rontja a lakás levegőjét. Létezik olyan radiátortisztítási technológia, mely segítségével, leszerelés nélkül is tisztává lehet varázsolni a radiátorokat.

A radiátorok hőleadó képességének megtartása

A radiátorok teljesítményét a hőleadó felület nagysága és a levegő szabad áramlása befolyásolja.

Kürtőhatás a radiátorokban

A meleg levegő felfelé száll, a felszálló levegő helyére pedig hűvösebb levegő érkezik, ami felmelegszik és felszállva egy folyamatos áramlást hoz létre. Ezt az áramlást lehet erősíteni és lehet akadályozni. A radiátorburkolat tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a radiátorban és a radiátor körül áramló levegő útját a lehető legkisebb mértékben szűkítsük le.
A rácsok, vagy nyílások méretéhez érdemes kiindulópontnak venni a radiátor alapterületét. Lehetőség szerint, alul és felül közel akkora nyílások legyenek, mint amekkora a radiátor alja és teteje.

Miből készülhet a radiátorburkolat?

A fenti követelmények ismeretében elsősorban fából, de esetleg fémből is készülhet radiátorburkolat, viszont sokkal érdekesebb az anyagok szerkezete.

Sokan úgy gondolják, hogy a radiátorok elé rácsot, vagy perforált lemezt kell tenni. Az igaz, hogy az áttört felületek a sugárzó hő egy kis részét átengedik, de sokkal fontosabb, a már fent említett légáramlás megtartása. Ugyanis egy átlagos 22k lapradiátor teljesítményének csak a negyedét adja le sugárzott hő formájában, a többit a meleg levegő áramlása szállítja.

A perforált lemez hátránya, a csökkent légáramlás.

A perforált lemezből, vagy rácsból készült előlap önmagában nem elég a burkolás előtti teljesítmény megtartásához, a radiátortest alatt és fölött szükség van megfelelő méretű nyílásokra ahhoz, hogy a folyamatos légáramlás zavartalanul szállítsa a hőt a radiátor és a szoba túloldala között.

Esztétika vagy hatékonyság?

Radiátorburkolatok tervezésénél az esztétikai szempontokat vesszük alapul, hiszen azért készül ez a speciális bútordarab, hogy szebbé varázsolja az otthonát. Az alapvető hibák elkerülése mellett is szinte kivédhetetlen teljesítménycsökkenés, kompenzálható nagyobb radiátorfelülettel, és a sok esetben egyébként is visszaszabályozott radiátorkok esetében nem jelent problémát.
Előfordulhatnak olyan rendkívül speciális igények is melyek minden szempontot felülírnak, mint pélául az állatkert radiátorburkolatai.